BETTY ESKÜVŐI - SZALAGAVATÓ RUHA SZALON


Szalagavató ruha

A szalagavató ruha beszerzése és a táncpróbák egy különleges időszakhoz kapcsolódnak, amely mérföldkövet jelent minden fiatal életében. Azt jelzi, hogy a végzős középiskolás vagy gimnazista tanulók hamarosan befejezik középfokú tanulmányaikat, s kilépnek a „nagybetűs életbe”. A szalagavató ruha, a különféle kiegészítők, a smink és az alkalmi frizura szinte egyik pillanatról a másikra varázsolja nővé a tizenéves lányokat, s az esemény általában mindenki számára egy egész életre szóló élményt jelent.

A szalagavató hagyománya

Úgy tartják, a szalagavató hagyománya az 1800-as évek első felében a szlovákiai Selmecbányáról indult, pontosabban a településen található bányászati akadémián szerveztek először szalagavató estélyt, ahol a végzős diákok utolsó középiskolai tanévük első félévében ünnepélyes keretek között megkapták a szalagot, amely tekintélyt kölcsönzött számukra, s az oktatási intézményhez való tartozásukat fejezte ki. Emellett a szalag feltűzése a gyermekkor végét, a felnőtt élet kezdetét is jelezte.

A szalagavató hagyománya azóta sokat változott. Ma már jellemzően a szalag feltűzését követően a végzős diákok műsorral vagy táncbemutatóval lepik meg iskolájukat és a meghívott családtagokat. Az eseményt a szalagavató bál vagy bankett követi.

Ruhák szalagavatóra

Hogy milyen ruhában jelennek meg a végzősök a szalagavatón, az általában a koreográfiától függ. A fiúk többnyire varratott, egyforma öltönyt viselnek, a lányok pedig báli ruhát, melynek színét, stílusát általában előzetesen egyeztetik, egységesítik. A legelterjedtebb a fehér nagyestélyi ruha, a klasszikus menyasszonyi ruha és a báli ruha.

Néhány tanács a szalagavató ruha kiválasztásához

Egy báli vagy menyasszonyi ruha megvásárlása több százezer forintos tételt jelenthet, éppen ezért a legtöbben a ruha megvásárlása helyett élnek a szalagavató ruha kölcsönzés lehetőségével. Tény, hogy sok fiatal lány szívesen tudna a sajátjának egy álomszép estélyi vagy báli ruhát, azonban arra is gondolni kell, hogy a szalagavató után nemigen kínálkozna több alkalom a ruha viselésére. Ahelyett, hogy a szülők hitelt vennének fel, vagy fizetésük jelentős részét a ruhára költenék, sokkal praktikusabb és olcsóbb kibérelni azt. Ráadásul szalonunkban a tanulók kedvezményt kapnak diákigazolványuk felmutatása esetén, így kedvező áron juthatnak hozzá a ruhához.

Érdemes a ruha kiválasztása során arra is törekedni, hogy a kiszemelt darab ne csak szép, hanem kényelmes is legyen, s viselője komfortosan érezze magát benne egész este. Továbbá az is fontos, hogy mindenki az alkatának, egyéni adottságainak megfelelő ruhát válassza, hiszen hiába áll jól egy interneten látott menyasszonyi vagy báli ruha a modellnek, ha az illető teljesen más testfelépítéssel rendelkezik. Ha a koreográfia nem ír elő szigorúan valamilyen fazont, igyekezzünk az egyéniségünkhöz illő, s az adottságainknak megfelelő ruhát választani! Érdemes időt szánni a ruhapróbára, s kikérni az eladó és egy barátnő vagy családtag véleményét is.

A ruha mellett a szalonban lehetőség van megvásárolni a különféle kiegészítőket is, például az alkalmi cipőt, az ékszereket és hajdíszeket is. Célszerű mindent egy helyen beszerezni, s a ruhával együtt a kiegészítőket is felpróbálni. Ékszerek esetében törekedjünk arra, hogy minél szolidabb darabokat válasszunk, hiszen, ha a ruha mellett az ékszerek is hangsúlyosak és merészek, akkor az összkép könnyen giccsessé válhat! A cipő kiválasztásánál tartsuk szem előtt azt is, hogy egy egész estén vagy éjszakán keresztül fogjuk viselni, sőt táncolni is fogunk benne. Ha valaki nincs hozzászokva a nagyon magas, vékony cipősarokhoz, jobb, ha egy szolidabb, alacsonyabb sarkú cipőt választ (vagy az esemény előtt kellő időt és energiát szán arra, hogy megtanuljon magabiztosan mozogni benne).

Egy jól kiválasztott ruha a megfelelő kiegészítőkkel hozzájárul ahhoz, hogy a szalagavató életünk egyik legemlékezetesebb eseménye, legnagyobb élménye legyen.


Szalagavató ruha budapest | Szalagavató ruha 6. kerület